A vízalatti életet fenyegető komoly veszélyek

A folyók, tavak, lápok és tengerek vize sok állatnak és növénynek ad élőhelyet, továbbá számtalan egyéb faj számára létfontosságú. Az ember számára a víztestek az egészség, élelem, jövedelem és energia forrását, valamint a jelentős közlekedési útvonalakat és rekreációs helyeket jelentik.

Az ember évszázadok óta alakítja az európai víztesteket, hogy élelmiszert állítson elő, energiát termeljen és gondoskodjék az árvizek elleni védelemről. E tevékenységek fontos szerepet játszanak Európa gazdasági és társadalmi fejlődésében, ugyanakkor károsan hatnak a vízminőségre, illetve a halak és más vízi élőlények természetes élőhelyeire, különösen a folyókban. Sok esetben sajnálatosan a víznek jut az a feladat, hogy az ember által a levegőbe, talajba és vízbe kibocsátott szennyezést szállítsa, néha pedig maga a víz az emberi hulladék és vegyszerek végállomása.

Röviden szólva tehát az ember meglehetősen hatékonyan használja ki a víz előnyeit, ennek azonban a természeti környezet és a gazdaság fizeti meg az árát. Számos vízi ökoszisztémát és fajt fenyeget veszély: sok halpopulációnak csökken az egyedszáma, túl sok vagy túl kevés üledék jut el a tengerig, fokozódik a tengerparti erózió, és így tovább. Mindezek a változások végül kihatnak majd azokra a látszólag ingyenes szolgáltatásokra is, amelyeket a víztestek jelenleg az embernek nyújtanak.

Maradnak az európai tavakra, folyókra és tengerparti vizekre nehezedő terhek

A szennyezés, a túlzott vízkitermelés, és a fizikai átalakítások – például a gátak vagy a folyószabályozás – továbbra is károsítják az európai édesvíztesteket. E terhek gyakran együtt hatnak a vízi ökoszisztémákra, ami hozzájárul a biológiai sokféleség csökkenéséhez és veszélyezteti az ember által a víztől kapott előnyöket.

A European waters — assessment of status and pressures 2018 (Európai vizek – állapot- és terhelésértékelés 2018) című közelmúltbeli EEA jelentés megállapítása szerint a felszíni vizeknek csak 39%-a éri el a jó vagy kiváló ökológiai állapotot. Általánosságban elmondható, hogy a tengeri környezetbe vezető folyók és átmeneti vizek (pl. deltavidékek) állapota rosszabb, mint a tavaké és a tengerparti vizeké. A természetes víztestek ökológiai állapota rendszerint jobb, mint az erősen átalakított és mesterséges víztestek (pl. víztározók, csatornák és kikötők) állapota.

Jó hír, hogy az európai felszín alatti vizek – számos országban ezek adják az ivóvíz 80–100%-át – általában tiszták, és a felszín alatti vízterületek 74%-a jó kémiai állapotban van.

A mezőgazdasági tápanyagok miatti túlzott szennyezés, a levegőből leülepedő vegyi szennyezés, valamint az élőhelyeket (különösen a halak esetében) gyengítő vagy elpusztító mesterséges átalakítások jelentik a felszíni víztestek fő problémáit.

Az intenzív mezőgazdasági termelés műtrágyákkal éri el a terméshozam növelését. E műtrágyák gyakran visznek be nitrogént és más kémiai vegyületeket a talajba. A nitrogén a természetben nagy mennyiségben fordul elő és a növények növekedéséhez létfontosságú. A növényeknek szánt nitrogén egy részét azonban nem veszik fel a növények. Ennek számos oka lehet, pl. a kijuttatott műtrágya meghaladja a növény által felvehető mennyiséget, vagy nem a vegetációs időszakban történik a kijuttatás. A többletnitrogén azután bejut a víztestekbe.

A szárazföldi növényekre gyakorolt hatásához hasonlóan a vízbe bejutó többletnitrogén felgyorsítja a vízi növények növekedését és az algák szaporodását; ez az eutrofizáció folyamata. Ez a gyors növekedés elvonja az oxigént a víztestben élő egyéb fajoktól. A vízbe bejutó nitrogén azonban nem csak mezőgazdasági eredetű lehet. Az ipari létesítmények vagy a dízelüzemű járművek is jelentős mennyiségben bocsáthatnak a légkörbe nitrogénvegyületeket, amelyek azután a földre vagy a vízfelületekre rakódnak le.

Az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási Nyilvántartásban (E-PRTR) szereplő adatok EEA által elvégzett közelmúltbeli elemzése szerint a nehézfémek vizekbe történő ipari kibocsátása gyors csökkenést mutat. Az elemzés azt találta, hogy a nyolc jelentős nehézfém ([1]) vízbe történt ipari kibocsátása által okozott környezeti terhelés 34%-kal csökkent 2010 és 2016 között. E terhelés 19%-a bányászati tevékenységekből, 14%-a pedig intenzív akvakultúrából származott. Intenzív akvakultúra esetén réz és cink szivárog a tengerbe a halketrecekből, ahol e fémeket a korrózió és a tengeri élőlények elszaporodása elleni védelem miatt használják. A nehézfémek káros hatásai közé tartoznak például az állatok és emberek tanulási, viselkedési és termékenységi problémái.

Más szennyezési források is megjelentek. Az utóbbi években például egyre több gyógyszeripari termék (antibiotikum és antidepresszáns) szennyezi a vizeket, ami kihat a vízi fajok hormonjaira és viselkedésére.

Az intézkedés megtörtént, de késik a hatás

A víztestek nagyon rossz állapota annak ellenére sem javult az elmúlt évtizedben, hogy az uniós tagállamok különböző erőfeszítéseket tettek, például kezelték a szennyezési forrásokat, természetes élőhelyeket állítottak helyre és halátjárókat építettek a gátaknál. Tekintettel az európai folyókon épült nagy számú gátra és víztározóra, elképzelhető, hogy az eddigi intézkedések mértéke nem volt elég jelentős az átfogó javulás eléréséhez. Az is lehetséges, hogy az intézkedések egy részénél csak később jelentkezik majd a hosszú távon is kézzelfogható javulás.

Kedvező fejlemény, hogy már egyértelműen érezhető a települési szennyvíztisztítás és a környezetbe kibocsátott szennyvízmennyiség csökkentése terén elért haladás hatása.Az elmúlt 25 év során komoly mértékű csökkenést mutat a szennyvíz kibocsátásához kapcsolódó szennyező anyagok (pl. ammónium és foszfát) koncentrációja az európai folyókban és tavakban. A települési szennyvíztisztítás EEA mutatója is a szennyvíztisztítás lefedettségének és minőségének a folyamatos javulását jelzi Európa minden részén.

A lápokra nehezedő terhek

A dűnék és gyepterületek mellett a lápok a leginkább veszélyeztetett ökoszisztémák Európában. A vízi és szárazföldi élőhelyek találkozási pontjaként a lápok (pl. dagadólápok, átmeneti lápok és rétlápok) kulcsszerepet játszanak. A lápokon élő, a láptól függő fajok igen változatosak. Ezek a fajok emellett tisztítják a vizet, védenek az árvizektől és aszályoktól, alapvető élelmiszerekről (pl. rizs) gondoskodnak, és a tengerparti övezeteket védik az eróziótól.

Az 1900-tól az 1980-as évek közepéig tartó időszakban – főleg a földek lecsapolásának következtében – eltűnt az európai lápok kétharmada. A lápok jelenleg mindössze az EU területének 2%-át és a teljes Natura 2000 terület mintegy 5%-át teszik ki. Bár a legtöbb lápi élőhelytípus védett az Unióban, a védettségi helyzet értékelése azt mutatja, hogy ezek 85%-a kedvezőtlen, 34%-a gyenge és 51%-a rossz helyzetben van.

Az európai tengerek termékenyek, de nem egészségesek, és nem tiszták

Az európai tengerek a tengeri élőlények és ökoszisztémák széles skálájának adnak otthont. Emellett fontos élelmiszer-, nyersanyag- és energiaforrások.

Az Európa tengereinek állapota című EEA jelentés szerint csökken az európai tengerek biológiai sokfélesége. A 2007 és 2012 között értékelt tengeri fajoknál és élőhelyeknél kiderült, hogy az élőhelyeknek csak 9%-a, a fajoknak pedig csak 7%-a „kedvező védettségi helyzetű”. Emellett a tengerek biológiai sokféleségének értékelése továbbra is elégtelen, hiszen a fajok és élőhelyek kapcsán a Tengervédelmi Stratégiáról szóló Keretirányelv alapján végzett minden öt értékelésből négy az „ismeretlen” kategóriába esik.

Az európai tengeri ökoszisztémák gyenge állapotáért főleg a túlhalászás, a vegyi szennyezés és az éghajlatváltozás felelős. E három tényező kombinációja komoly változásokat okozott Európa mind a négy regionális tengere, vagyis a Balti-tenger, az Atlanti-óceán északkeleti térsége, a Földközi-tenger és a Fekete-tenger esetében. Gyakran előfordul, hogy a hal- és állatfajokban gazdag vizek helyébe elszaporodó algák és fitoplanktonok, valamint planktonevő kishalak kerülnek. A biológiai sokféleség ilyen jellegű csökkenése az egész tengeri ökoszisztémára és annak előnyeire is kihat.

Az éghajlatváltozás, és a bővülő tengeri szállítási útvonalakon az európai tengerekbe eljutó invazív idegen fajok is komolyan veszélyeztetik a tengerek biológiai sokféleségét. Természetes ragadozóik hiányában az idegen fajok populációi a helyi fajok kárára gyorsan szaporodnak és visszafordíthatatlan károkat okozhatnak. Amint az a hajók ballasztvizével a Fekete-tengerbe behurcolt fésűs medúza esetében is történt, az invazív idegen fajok akár egyes halpopulációk és a rájuk alapozott gazdasági tevékenységek teljes eltűnését is okozhatják.

A tengeri ökoszisztémák azonban eddig az ilyen komoly kihívások ellenére is nagy rugalmasságot mutatnak. Mindössze néhány európai tengeri faj kihalásáról tudunk, az Atlanti-óceán északkeleti térségében értékelt állományok túlhalászása pedig jelentősen csökkent, 94%-ról (2007) 41%-ra (2014). Bizonyos területeken egyes fajok (pl. kékúszójú tonhal) az élénkülés jeleit mutatják, egyes ökoszisztémák pedig kezdik kiheverni az eutrofizáció hatásait.

Ráadásul az elmúlt években az európai tengerek egyre nagyobb arányban kaptak védett tengeri terület kijelölést. 2016 végéig az uniós tagállamok tengeri területeik 10,8%-át jelölték a védett tengeri területek hálózatának részeként, ily módon erősítve meg azt, hogy az EU máris elérte a biológiai sokféleségről szóló 2010. évi egyezményben 2020-ra vállalt 10%-os arány célkitűzését (11. aicsi cél).

Az Európa tengereinek állapotáról szóló EEA jelentés e fejlemények ellenére is arra a megállapításra jut, hogy az európai tengeri ökoszisztémáknak bizonyos fokú rugalmasságuk van, és a megfelelő beavatkozásokkal még mindig visszaállítható az egészséges tengeri élet. Ehhez azonban évtizedek kellenek, és csak akkor lehetséges, ha jelentősen csökkennek a tengeri állatokat és növényeket jelenleg fenyegető veszélyek.

Erőteljes, de nem megvalósított uniós politikák

Az Európai Unió (EU) vízpolitikájának fő célja azt biztosítani, hogy kellő mennyiségű, jó minőségű víz álljon rendelkezésre mind az emberi, mind a környezeti célú felhasználáshoz. E tekintetben a Víz Keretirányelv, vagyis a fő uniós jogszabály minden tagállamnak előírta valamennyi felszíni és felszín alatti víztest jó állapotának elérését 2015-ig, hacsak nem álltak fenn mentesítő okok, például természeti körülmények és aránytalan költségek. Az adott októl függően a határidőket hosszabbítani lehetett, illetve a tagállamok engedélyt kaphattak kevésbé szigorú célkitűzések elérésére.

A „jó állapot” eléréséhez a vizek mindhárom (ökológiai, vegyi és mennyiségi) szabványát teljesíteni kell. Ez a megnevezés összességében azt jelenti, hogy a víz csak kis változást mutat a zavartalan körülmények között elvárható állapothoz képest. Felszíni és felszín alatti vizeik többsége esetében a tagállamoknak eddig még nem sikerült elérniük ezt a célt.

A Madár- és Élőhelyvédelmi Irányelvein (természetvédelmi irányelvein) keresztül az EU a legveszélyeztetettebb fajokat és élőhelyeket, valamint az összes vadon élő madarat védi. E tekintetben számos intézkedés – beleértve a védett területek Natura 2000 hálózatát – történik a fenti uniós irányelvek szerinti fajokra és élőhelyekre gyakorolt hatások megelőzése vagy csökkentése érdekében. Bár az európai tengerek jelentős részére kiterjed, a tengeri Natura 2000 hálózat még mindig nem teljes, és számos helyszínen nincsenek megfelelő védelmi intézkedések.

A tengeri politikák közötti nagyobb koherencia elérése és a tengeri környezet hatékonyabb védelme érdekében az uniós tagállamok 2008-ban elfogadták a Tengervédelmi Stratégiáról szóló  Keretirányelvet. Az irányelv három fő célkitűzése: az európai tengerek legyenek (1) egészségesek, (2) tiszták és (3) termékenyek. Az EEA értékelése szerint az európai tengerek nem egészségesek vagy nem tiszták; és nem világos, hogy meddig maradhatnak termékenyek.

Az e helyzet felismeréseként az Európai Bizottság által 2017 áprilisában közzétett Cselekvési Terv a Természetért, az Emberekért és a Gazdaságért célja a természetvédelmi irányelvek megvalósításának jelentős javítása, míg a terv intézkedései várhatóan közvetlenül is hozzájárulnak majd a tengervédelmi kezdeményezésekhez.